TÁJÉKOZTATÓ KIADVÁNY
AMI DIPLOMA KATALÓGUS
 

GRAFIKA SZAKCSOPORT MAGAZIN
 

KÉZMŰVES MENÜ
 

REKREÁTOROK - Média design leporelló
 

Mozgóképkultúra és médiaismeret alapszak

A mozgóképek végigkísérik életünket. Nem csak a saját belső vásznunkon pereg a film, de velük dolgozunk, informálnak, szórakoztatnak, segítenek érzéseink, gondolataink megfogalmazásában. Megkerülhetetlenül és néha irányíthatatlanul részei életünknek. Hallgatóink az itt megszerzett ismereteik birtokában képesek lesznek tájékozódni a mozgóképek világában, új vizuális megoldásokat találni, alkotni, és együttműködni más mozgókép- művészekkel. A szak valódi sajátossága az, hogy az egyes évfolyamok – kisebb csoportokba szerveződve – egyaránt megismerkednek a fikciós és non-fiction filmes, televíziós műfajokkal, valamint az új médiumok igényeivel. Más iskoláktól eltérően nálunk a hallgatók nem eleve specializált területeket ismernek meg a társterületeknél alaposabban, hanem betekintést nyernek a szakma teljes „kínálatába”, az „egy kamerás” riport készítésének nehézségeit éppúgy megtapasztalják, mint a több kamerás stúdiófelvételek kihívásait, akárcsak a filmkészítés egyéb „gyötrelmeit”, miközben az itt töltött három év alatt valóban a szakmát tanulják. Szerkesztői, forgatókönyvírói, rendezői gyakorlatok segítik a növendékeket többek között abban (is), hogy eldöntsék, a mozgóképes terület melyik szegmensét érzik valóban a magukénak.

Azok jelentkezését várjuk, akik:
érdeklődnek a vizuális kommunikáció, a mozgóképek különböző formái iránt, kreatívak, fejlett vizuális intelligenciával rendelkeznek, jó együttműködési és kommunikációs készséggel bírnak.

Elhelyezkedési lehetőségek:

  • tömegkommunikációs médiával foglalkozó intézményeknél mozgóképkészítői feladatkörökben
  • analóg és digitális utómunkálatok végzése terén
  • műsorkészítésben, szervezői munkakörben
  • szerkesztőségekben
  • művészi végzettséggel rendelkező szakemberek mellett munkatársként
  • reklám- és PR-szakemberek mellett mozgóképhez értő munkatársként

Specializáció:

  • Mozgókép-készítő
     
Főbb tantárgyak: Filmtörténeti ismeretek; Médiatörténet; Filmforgalmazási ismeretek; Televíziós műsorkészítési ismeretek; Filmelmélet; Mozgóképes szövegek elemzése; A műsorkészítés és médiafejlesztés alapjai; Operatőri ismeretek; Vágási ismeretek; Rendezői mesterség; Forgatókönyvírás; Televíziós interjú és riport készítése; A dokumentumfilm-készítés alapjai; Hang, zene, effekt; Kreatív stúdiógyakorlatok; Szerkesztői gyakorlatok; A kereskedelmi televíziózás története; Reklámfilm és klip

Szakvezető: Rozgonyi Ádám DLA - főiskolai docens, filmrendező, forgatókönyvíró

Ők is nálunk tanítanak:
  • Báron György - óraadó, egyetemi tanár SZFE, Táncsics Mihály-díjas filmesztéta, szerkesztő
  • Murai András PhD - főiskolai docens
  • Szabó Gábor, HSC, DLA - főiskolai tanár, Balázs Béla-díjas operatőr, Érdemes Művész
  • Kardos Sándor - c. főiskolai tanár, Kossuth-díjas, Balázs Béla-díjas, HSC operatőr, rendező
  • Szaladják István - Balázs Béla-díjas operatőr, filmrendező, fotográfus
  • Dr. Kepes András - egyetemi tanár, Pulitzer-emlékdíjas újságíró
  • Molnár György DLA habil. - c. egyetemi tanár, Balázs Béla-díjas rendező, Érdemes Művész
  • Salamon András - Balázs Béla-díjas filmrendező, Bródy Sándor-díjas forgatókönyvíró, író
  • Jakupcsek Gabriella - újságíró, műsorvezető
  • Asbót Kristóf - televíziós rendező, belsőépítész
  • Kopper Judit - Balázs Béla-díjas, Táncsics Mihály-díjas szerkesztő, dramaturg
  • Bereményi Géza - c. főiskola tanár, Kossuth-díjas, Balázs Béla-díjas, József Attila-díjas író, forgatókönyvíró, filmrendező
  • Gárdonyi László - díszlettervező
  • Gárdos Péter - főiskolai docens, Balázs Béla-díjas filmrendező, író
  • dr. Muhi András - főiskolai docens, Balázs Béla-díjas producer, rendező

Diploma megnevezése: Mozgóképkultúra és médiaismeret alapszakos szakember mozgókép-készítő specializáción

Képzési idő: 6 félév

Képzési formák: Nappali
  • önköltséges: nappali - 350.000,- Ft/félév, levelező – 279.000,- Ft/félév

Érdekesség: A két filmes szak együttes, első féléves vizsgafilmjei 

 
 
Riport Rozgonyi Ádámmal a BKF Mozgóképkultúra és médiaismeret alapszak szakvezetőjével:
 

 
Riport Sárosi Krisztinával a BKF Mozgóképkultúra és médiaismeret alapszak oktatójával:
 
 

„A forgatókönyv írását tanítani lehet, teljes megírását már nem. De aki elsajátítja ennek a mesterségnek a fogásait, az nem akad el a kínos buktatókon, felismeri a mellékutakat és az ösvényeket, amik a csúcspontokig vezetnek, és nem görcsöl be saját tévedéseitől. Én szeretem művelni és tanítani is, mert tréningben tartva okoz élvezetet, mint egy nemes rejtvény. És merem ajánlani másoknak is.” Bereményi Géza
 
"Moziból, tévéből, reklámokból, számítógépről, mobiltelefonról, prezentációkból, és még ki tudja hány helyről mozgóképek záporoznak ránk. Szórakoztanak, informálnak, irányítanak bennünket. De vajon kik lesznek azok, akik kreatív módon kitalálják, új utakat keresve megtervezik, intelligensen megszerkesztik, és művészien rögzítik ezeket a képeket? Talán Ön is? A Mozgóképkultúra és médiaismeret szakon erre készítjük fel hallgatóinkat.” Dr. Kepes András DLA

 

  • Kamera - fény - mozgókép @ Art KickOff 2012 Kamera - fény - mozgókép @ Art KickOff 2012   Rögtönfilm @ Art KickOff 2012 Rögtönfilm @ Art KickOff 2012